A Meteorák kolostorok történelme és jelene

A Meteorák az " égi kolostorok" különleges, hatalmas sziklatömbökre épült kolostorok Görögországban. Ezeknek az építményeknek, az ott élő szerzeteseknek, remetéknek a története.

met046.jpg

 A Meteorák Görögországban Kalambaka település közelében " fekszik", ahol a Pinios folyó Thesszália síkságára ér 300 m magasan a völgyfenék felett. met045.jpg

A kolostorvidék a " ta meteora monasztiria " azaz kolostorok a levegőben elnevezést kapta

met036.jpg

A geológusok szerint a tercier korban , mintegy 50 millió évvel ezelőtt Thesszália területét még víz borította. Az északról érkező folyók évmilliókon át szállították ide hordalékukat. Több folyó hatalmas deltatorkalatot alakított ki, melyben a felhalmozódott kavics és homok hordalékkúpok a kalciumkarbonáttal, vasoxidokkal, kovasavval a víz hatására valósággal betonná keményedtek. Az oligocén korban a földmozgások hatására kiemelkedtek a Pindosz magas csúcsai, a víz levonult a Thesszáliai síkságról a Tempin keresztül az Égei-tengerbe, ott hagyva a különös formájú oszlopokká szabdalt hatalmas hordalékkúpokat. Melyek építőanyaga, a homokkő konglomerátum vízben nem oldódik és az eróziónak is ellenáll.

met040.jpg

 met008.jpg

met004.jpg

 

met005.jpg

 

met006.jpg

 

 

met013a.jpg

 

met015.jpg

 

met017.jpg

 

 met018.jpg

 

met019.jpg

 

met020.jpg

 

met022.jpg

met037.jpg

 

met039.jpg

met026.jpg

 

met028.jpg

 

met030.jpg

 

met031.jpg

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 2
Heti: 15
Havi: 17
Össz.: 42 458

Látogatottság növelés
Oldal: Meteorák
A Meteorák kolostorok történelme és jelene - © 2008 - 2024 - meteorak.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »